Kellemes őszi, hosszú hétvége Rákoczi földjén. Szállás a
fejedelem "szülőkastélyában", felvidéki látnivalók, de bekukkantunk
Kárpátaljára is a kettévágott Szelmenc falu híres határátkelőjén
átsétálva.
|
- nap. Budapesti indulás után utazás Fülekre.
Látogatás az 1600-as évek várépítészetét megőrző erősségben és a
múzeumban. Rozsnyó, innen irányította a fejedelem 1706 őszétől fél
éven át az országot. Itt felkeressük a Nagyságos Fejedelem
emléktábláját is. Innen Sárospatakra utazunk, ahol a híres Rákóczi
várban, a Vörös-toronyban megnézzük a "Rákócziak dicső
kora"kiállítást. Napunk utolsó programjaként Borsiba utazunk, a
fejedelem szülőházában elfoglaljuk szállásunkat. Vacsoránk a
kastély éttermében lesz.
- nap. Ezen a napon a történelmi viharokban és
igazságtalanságokban egy másik országhoz került Rákóczi birtokokra
utazunk. Reggel Szelmencre utazunk, melyen átmegy
a II. világháború után a Sztálin rajzolta határ, így lett belőle
Szlovákiában Nagyszelmenc és Ukrajnában Kisszelmenc. A határon
gyalogosan megyünk át (2-300 m), majd Kisszelmencen másik
autóbuszra szállunk fel, és Kárpátalja központjába,
Ungvárra megyünk. Itt elsősorban a várba sétálunk
fel, mely a Bercsényiek tulajdona volt. Megtekintjük a várban lévő
kiállításokat (Kárpátalja faunája, flórája, fegyverek) és azt a
kápolnát, ahol megszületett a görögkatolikus egyház. Sétálunk a vár
melletti skanzenben: fatemplom, csárda, viski ház stb. A
belvárosban bemegyünk a görögkatolikus székesegyházba.
Szabadprogram után Munkácsra utazunk. A várat
Rákóczi édesanyja, Zrínyi Ilona védte hosszasan, itt találkozott
utoljára a Fejedelem édesanyjával. A városban megnézzük a Rákócziak
nyári rezidenciáját, szabadprogram. Visszabuszozunk Kisszelmencre,
átsétálunk a határon, majd visszatérünk Borsiba.
- nap. Reggeli után Sáros
vármegyébe megyünk. A vármegye főispánja II. Rákóczi
Ferenc volt, a szabadságharc után a "Sáros grófja" titulust
használta. Első megállónk Bártfán lesz, melyet
nyugodtan nevezhetünk a Felvidék egyik legpompásabb ékszerének. A
főtér megőrizte a középkori hangulatát. Itt áll a csodálatos,
gótikus Szent Egyed templom több, gótikus szárnyasoltárral. A téren
áll még a reneszánsz városháza is. A városból a a közeli
Zboróra megyünk. A település Rákóczi birtok volt,
itt kötöttek házasságot II. Rákóczi Ferenc szülei, Zrínyi Ilona és
I. Rákóczi Ferenc. Itt a várba lehet felmenni. A séta hossza egy
irányba 1,2 km, szintkülönbség ~150 m. Következő állomásunk Sáros
vármegye egykori székhelye, Eperjes melletti még korábbi székhely
Nagysáros. Itt is Rákóczi kastély állt, innen
hurcolták el fogságba II. Rákóczi Ferencet 1701-ben, és itt áll az
egykori, mára lebontott kastély mellett a Rákóczi család gótikus,
udvari kápolnája. Délután visszaérkezünk Borsiba, majd bejárjuk a
Rákóczi három születése című kiállítást. A tematikus
tárlatvezetés során találkozunk a Rákóczi udvartartással az
interaktív kiállításban. A vendégek korhű ruhákat próbálhatnak,
megnézhetik, hogy is festették a fabútorokat akkoriban, sőt még
finom tokaji bort is kóstolhatnak.
- nap. Reggeli után benézünk Sárospatakra, a
híres Rákóczi várba, a híres vörös toronyt övezte falak közé, és
"Sub Rosa" szoba. Innen utazás Kassára. Séta a
főutcán Rákóczi házától a Nemzeti Színházig, majd látogatás a
Rodostói-házban, ahol a fejedelem személyes tárgyai és általa
készített bútorok is megtekinthetők. Sét a Lőcsei-háztól a Szent
Erzsébet Székesegyházig. Felmehetünk a tornyokba, és bemegyünk
Rákóczi-kriptába. Érkezés este Budapestre.
|